Az első és a második várandósságnapló után elérkeztünk az utolsó terhességről szóló beszámolóhoz. Az izgalmas első és a hihetetlenül nyugodt második trimeszter után kalandosabb időszak várt ránk. A 28-40. hétig tartó harmadik trimeszter egy igazi érzelmi hullámvasút volt.

Éljen a szabadság! 

A 30. héten hagytam abba a munkát, amit utólag picit bánok, ha újra kezdhetném, egy hónappal hamarabb visszavonulót fújnék. Bár nagyon kényelmes, rugalmas beosztású home office munkát végeztem, fárasztó volt a vége. Az utolsó hetekben már nagyon feszített tempóban dolgoztam, hogy mindent a lehető legjobban átadjak a kollégáimnak. Ekkoriban már igen nagy pocakom volt és kényelmetlen, olykor fájdalmas volt hosszú órákon át a laptop előtt ülni. 

Ahogy az utolsó napon lecsuktam a céges gépem, el is szöktünk nyaralni a férjemmel. Ezúttal már csak országhatáron belül pihentünk, Badacsonyt választottuk úticélként. Én itt ültem fel a korábban emlegetett hullámvasútra. Ezen az utazáson éreztem először, hogy valami megváltozott. Ekkor kezdtem felfogni, hogy már soha semmi nem lesz ugyanolyan, mint előtte. Mindamellett, hogy fantasztikus volt úgy felkelni hétfő reggel, hogy az íróasztalom helyett a La Téne egyik asztalához ülhettem le egy finom cappuccinoval, és jólesően melengetett, ez most (akár) három évig így is marad, egyszerre elfogott a rettegés. Milyenek lesznek innentől a hétfők? Milyen érzés lesz anyának lenni? Hogyan fogom megoldani? Képes vagyok rá? Jókor vállaltunk babát? Egyáltalán van tökéletes pillanat erre? Ezek, és még millió hasonló kérdés kezdett el cikázni a gondolataimban azon a bizonyos balatoni hétfő reggelen. 

Szerencsére ezután volt még pár romantikával átszőtt pihentető napunk, ami ha rövid időre is, de feledtette az aggodalmam. Erre az útra mindig úgy fogunk emlékezni, mint a második nászutunkra. Tudtuk, hogy hosszú időre ezek az utolsó kettesben töltött napjaink, ezért igyekeztünk maximálisan kihasználni őket. Ez is keserédes volt számomra, hisz annyira szerettem magunkat csak így, kettecskén, de persze tudtam, hogy hármacskán is ugyanilyen jók leszünk. A harmadik trimeszterben történő romantikus kikapcsolódást receptre írnám fel minden párnak!

Ezután anyukámmal és Rizlinggel is Balcsiztunk még egyet, így a szülési szabadságom első két hete el is röppent. A 32. hét körül cseppentem vissza a hétköznapokba. Ekkor realizáltam, hogy már csak alig néhány hét van a baba érkezéséig, mi pedig nem állunk sehogy. Nagyon sokáig halogattam a vásárlást és a fészekrakást, de nem volt mese, rohamtempóban bele kellett vágnunk, hogy időben kész legyünk mindennel. Anyukám nagyon sokat segített az utolsó napokban, amiért hihetetlenül hálás vagyok. Utólag azt mondom, egyedül nem lettem volna képes kimosni, kivasalni, rendszerezni, hajtogatni ennyi mindent... :) Szeretnék egy külön bejegyzést írni arról, hogy miket vásároltunk és hogyan rendeztük be a babaszobát, ezért ezekre most itt nem is térek ki részletesen.

Szülésfelkészítő tanfolyamok

A babaholmik beszerzése mellett még egy fontos feladatunk volt: felkészülni a szülőségre. Persze előtte is olvasgattunk, de őszintén szólva egyáltalán nem éreztem magam készen. Mivel a környezetemben sosem voltak babák, se a családban, se a baráti körben, tudtam, hogy az én kisbabám lesz az első, akit a kezemben fogok tartani. Szerettem volna - ha csak minimálisan is - magabiztosan ellátni őt, ezért részt vettünk a férjemmel pár tanfolyamon.

Először is ellátogattunk a kórház szülésfelkészítő előadására, ahol sok más leendő szülőpárral együtt hallgattuk végig a protokollt, kérdezhettünk és rengeteg felmerülő kérdésre választ kaptunk. Ezután lehetőség nyílt a szülőszoba bejárására. Itt őszintén reméltem, hogy én nem egy olyan napon fogok szülni, amikor az előtérben tobzódik egy csomó látogató. SPOILER: sikerült kifognom. Én mindenképp ajánlom, hogy ha az intézmény, ahol szülni fogtok tart ilyet, vegyetek részt rajta, mert szerintem hasznos.

Ezt követően a Magyar Gyermekmentő Alapítvány baba-elsősegély tanfolyamán vettünk részt, ahol rengeteg elméleti tudásanyag átadását követően néhány fontos gyakorlat elsajátítására is lehetőségünk nyílt. Kipróbálhattuk, hogyan kell újraéleszteni egy csecsemőt, hogyan alkalmazhatjuk a Heimlich műfogást egy pici babán. Ezt a tanfolyamot szintén NAGYON ajánlom nem csak leendő (vagy már gyakorló) szülőknek, de azoknak is, akik rendszeresen részt fognak venni a csöppségek életében (pl.: nagyszülők, keresztszülők, barátok). A tanfolyam ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit ITT tudtok megtenni. 

Ezek után a babápolási tanfolyam várt ránk, amit egy kedves barátnőm privát formában tartott meg nekünk. Itt minden olyasmiről szó esett, ami az első hetekben fontos lehet: pelenkázás, fürdetés, köldökcsonk ápolás, szoptatás/tápszeres etetés, körömvágás, orrszívás, öltöztetés, stb. Napestig sorolhatnám, a lényeg, hogy szerintem ez a tanfolyam is nagyon hasznos azok számára akik elsőszülött kisbabájukat várják és nem ápoltak még korábban babócát (pl. kistesót). Ehhez hozzátenném, hogy a YouTube-on is rengeteg szuper anyag fellelhető a témában, de élőben egész más kipróbálni/látni ezeket, így előbbit inkább kiegészítésként javaslom.

Terhességi tünetek a harmadik trimeszterben

Az utolsó hónapban már tényleg elkezdett kissé terhes lenni a várandósság, de nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a legvégéig jól viseltem. Szuper jókat aludtam, nem voltak komoly egészségügyi problémáim, elviselhetetlen tüneteim. Amiket viszont szívesen kihagytam volna az a vizesedés és a gyomorsav túltengés. Az utolsó 2-3 hétben már nagyon vizes voltam, amin az augusztusi hőség sem segített: sokszor kellett a lábaimat a falnak támasztva pihentetnem. Ettől függetlenül még végigrongyoltam a Szalajka-völgyön elefánt lábakkal is, mert a mozgás jól esett. A reflux főként az éjszakáimra nyomta rá a bélyegét, de a nap bármely szakában rám tudott törni. A Gaviscont cukorkaként szedtem, és rengeteg tejet ittam, hogy enyhítsem a kellemetlen érzést. 

Terhességi viszketés/kolesztázis/epepangás

A fentiek mellett egy sokkal ijesztőbb tünet is felütötte a fejét. Egyik napról a másikra elkezdett viszketni a tenyerem és a talpam. Ez később a végtagjaim egészére, majd a teljes testfelületemre kiterjedt és az esti órákban mindig intenzívebbé vált. Jeleztem a panaszt az orvosomnak, aki egyből felhívta a figyelmem a terhességi kolesztázisra, másnéven epepangásra. Azonnal be is utalt egy sürgősségi laborra, mely végül nem igazolta a gyanút. Csak az eredmény kézhezvételét követően tudtam meg, hogy valószínűleg fals lett, mert sajnos nem jelezték, hogy a vérvétel előtt ennem kellene. Ennek ismeretében úgy döntöttem, új vizsgálatot csináltatok saját költségen a Synlabban. Itt már egész más eredményt kaptam, de még ez sem volt a határérték felett, így a kellemetlen viszketés elviselését leszámítva nem volt további teendő. Erre a tünetre mindenképp érdemes odafigyelni és azonnal kivizsgálni, mert sajnos nagyon veszélyes a magzatra nézve, ezért akár a terhesség megszakítását (szülésindítást/császárt) is indokolhatja a terminus betöltése előtt. 

Vizsgálatok

A harmadik trimeszterben már sokkal több vizsgálat vár egy kismamára, hiszen a 35. héttől a terminus betöltéséig, azaz a 40. hétig minden héten NST/CTG vizsgálatra kell járni. Ha a baba nem bújik ki a várt napon, az további CTG-ket, ultrahangokat és nőgyógyászati vizsgálatokat jelent minden nap a szülésig. Ezeket a vizsgálatokat viszont már csak állami intézményben lehet elvégeztetni, így az utolsó 5 napon én is törzsvendég lettem a kórházban. Ezzel együtt indítás időpontot is kellett kérnem. 

Kórházanként eltérő lehet a protokoll, a mi kórházunkban 40+6. napon indítanak. Ez volt az első negatív élményem, mert a kiskönyvembe írt terminust semmibe véve egy nappal előbbre (40+5-re) írták ki az indítást. Eldöntöttem, hogy saját felelősségre ehhez nem járulok hozzá, mert nem tartom normálisnak, hogy egy egészséges, problémamentes terhesség esetén, ahol a magzat nincs közvetlen veszélynek kitéve, ily módon beavatkozzanak. Végül a kiírt indítás napjának éjjelén magától is felmondta az albérletet a gyermekünk, így egyébként is elkerültük volna. 

PRO tipp: A vizsgálati eredményeket érdemes már előre egy mappában rendszerezni a terhesség elejétől kezdve, külön gyűjtve a szüléshez szükséges dokumentumokat. Utóbbiakról minden intézmény ad egy listát, ennek járjatok utána, így egy helyen lesz minden, amit akár apuka is könnyen át tud adni anélkül, hogy át kelljen nyálazni az egész mappát. 

Kismama fotózások

Mindkét fotózásunkra a harmadik trimeszterben került sor. Ilyenkor már nagyon szépen kerekedik a pocak, és ebben az időszakban minden kismama ragyog. Az első fotózáskor 30 hetes voltam. A balatoni nyaralásunk idejére tűztünk ki egy napot az esküvői fotósainkkal, a Wanderlust Photo&Film csapatával. Tudtuk, hogy profik, hiszen az esküvői képeinket is imádjuk. A helyszín is tökéletes volt, a Csendes Dűlő Szőlőbirtokot választottuk. Bár az áhított naplemente a borongós idő miatt elmaradt, az elkészült képekért teljesen odáig vagyunk. 

A második fotózást igyekeztünk minél tovább húzni. Klasszikus műtermi képeket is szerettem volna, nem is volt kérdés, hogy kedves barátnőmet, Gitta Photography-t kérem fel ehhez. 36 hetesen, óriási pocakkal került rá sor. Szerintem ez volt a legjobb időzítés: 1-2 héttel később már néha bálnának láttam magam a tükörben. A képek csodaszépek lettek, nagyon örülök, hogy Gitta lencsevégre kapott az eddigi legnőiesebb formámban.

Kórházi táska

A harmadik trimeszterben válik aktuálissá a kórházi táska összepakolása. Én ezt is az utolsó pillanatokra hagytam, kb. a 38. héten készítettem össze. Sokak szerint ez felelőtlenség, hisz rengeteg esetben már jóval hamarabb beindul a szülés. Én nem éreztem, hogy nálam ez a veszély fennáll, de megnyugtatott az a tudat is, hogy édesanyám és anyósom is bármikor pillanatok alatt tökéletes kis csomagot tudott volna nekem összerakni a tapasztalataik alapján, ha ez szükségessé válik. Arról, hogy miket vittem magammal a kórházba és végül mire volt ténylegesen szükség szintén egy külön bejegyzésben szeretnék írni.

A várakozás öröme... Vagy mégsem?

Miután mindennel elkészültünk már nem maradt más hátra, mint várni. A napok ekkor már lassan telnek. Én egyszerre voltam izgatott és letört. Egyik pillanatban a fellegekben jártam, a következőben a poklok poklát éltem meg. Rengeteget sírtam, szerintem többet mint idáig egész életemben összesen. Legtöbbször titokban. Sokáig nem mertem beszélni az érzéseimről még a férjemnek sem. Féltem a reakciójától. Szégyelltem magam az érzéseim miatt. Nem tudtam, mi a normális, hogyan kéne éreznem magam. Persze mindenhol csak a jót hallani... A cukorsziruppal leöntött földöntúli boldogságot. 

Rajtam ehelyett sokszor eluralkodott egyfajta gyász: gyászoltam önmagamat, a házasságomat, az egész életemet. Hogy miért? Mert a szülés egy nő életében egyben egy újjászületés is szerintem: egy picit meghalunk és anyaként élünk tovább. Próbáltam elképzelni, milyen lesz ezután, de nem ment, hisz az ismeretlen előtt álltam. Sokszor azt éreztem, visszacsinálnám az egészet - tudom, ez szörnyen hangzik. Ezek miatt pedig még mélyebbre kerültem ebben az örvényben, hisz a negatív érzésekhez bűntudat is társult. A harmadik trimeszter második fele már valódi teher volt, de nem fizikai értelemben véve.

A betöltött 40. hét után ez csak fokozódott. Egyrészről szerettem volna már túllenni a szülésen, hisz tudtam, hogy nem lesz egy leányálom. Félni nem féltem tőle, mindig is egy szükséges rossznak tartottam, nem voltak illúzióim, nem romantizáltam gondolatban. Másrészről viszont szerettem volna, ha minél később jön el, minél tovább lehetek a régi önmagam. 

Hosszú várakozást követően végül 5 nappal a kiírt dátum után elérkezett a találkozás napja... Ez viszont már egy új történet lesz.