Egyik sem igaz. És itt be is fejezhetném ezt a posztot, ha szeretném rövidre zárni. De ez ennél azért egy összetettebb téma, ráadásul mindenki más véleményen van. Most az én álláspontomat szeretném kifejteni ezzel kapcsolatban.

Az Instagram egyértelműen a kedvenc közösségi médiai alkalmazásom. Nagyon szeretem használni, és már évek óta aktív vagyok rajta. A privát profilomra 2013-ban töltöttem fel az első képet, amit aztán közel 1000 fotó követett, amíg létre nem hoztam a blogomat és az ehhez tartozó Instagramot. Azóta a privát profilomon kissé passzívvá váltam, azonban a barátaimat, a családomat és a közeli ismerőseimet továbbra is ott követem, és néhanapján posztolok is.

Ezt a 900 valahány (+ a blogon is van már sok) képet azonban imádom rendszeresen visszanézni. Számomra minden fotóhoz kapcsolódik valami. Sok emlékfoszlány, évek, évszakok, hónapok, időszakok az életemből. Igen, még egy szelfihez és egy outfit fotóhoz is tudok kötni valamit. Az önbizalomhiányosabb napokon jó visszanézni, hogy néha milyen jól is ki tudok nézni. Egy borongós, esős napon imádok a nyári fotókkal nosztalgiázni. Az ételfotók visszatekintésekor szinte érzem a számban az adott fogás ízét. Nálam főként erről szól az Instagram, ez az, amit a legeslegjobban szeretek benne.

Ekkora lenne a baj az Instagrammal?

Sok cikket és véleményt olvastam már az Instagram világáról. Sokan állítják, hogy ez egy torz világ, és talán igazuk is van. Annyiban mindenképp, hogy itt mindenki próbálja a legjobb oldalát mutatni. Szép sminkben, új ruhákban pózolunk, az éttermi fogásokat örökítjük meg a vajas kenyér helyett, lefotózzuk a párunktól kapott virágot, de azt nem, ha épp vita után kisírt szemmel gubbasztunk a kanapén. Tapasztalatból tudom, és meg is értem. Én se posztolok, ha szarul nézek ki, ha rossz napom van, ha nem történt velem semmi extra, ha uncsi kaját eszem. De van egy kérdés, ami mindig felmerül bennem, ha ezekről olvasok: ez tényleg akkora baj?

Nem panaszkodunk eleget a hétköznapokban a környezetünknek? Nem elég, hogy egyedül otthon csendben túltesszük magunkat a rossz napokon, a drámákon, a betegségeken, a bad hair day-en, a pattanásokon, a rossz időn, és minden más olyan dolgon, amit általában nem mutogatunk Instagramon? Muszáj ezeket világgá kürtölni és nyilvánosan szenvedni? Persze a másik oldal is jogos: miért kell nyilvánosan boldognak lenni? De ha már választani lehet, inkább az utóbbit választom. Tényleg az lenne a normális, ha az Instagramot is teletolnánk a negatív dolgokkal, ahelyett, hogy megmutatjuk azt, aminek örülünk, és ami mások napjába talán egy kis szépséget csempészhet, vagy jó kedvre derítheti őket?

Tényleg ennyire romboló az Instagram, vagy csak bűnbak?

Én nagyon szeretem mások Instagramját nézegetni. Kifejezetten szeretem a szépen beállított, jó minőségű képeket, így számomra természetes, hogy csak ilyeneket teszek fel. Engem ezek inspirálnak, feldobnak, és csak úgy simán kielégíti az esztétikai igényemet a szép fotók nézegetése. Felszínes? Lehet... De nem tartom ördögtől valónak.

Nem szeretem az életlen, sötét, rossz minőségű fotókat, amik nincsenek megkomponálva, a megörökített tárgyak mögött kupleráj látszik, a fény-árnyék elrontja a képet, vagy csak úgy simán semmi értelme az adott fotónak. Éppen ezért én sem töltök fel ilyen képet. Magamból indulok ki. Valószínűleg mások is a szépen elrendezett képekért vannak Instagramon, és nem a vizuális szemetet keresik.

Ennek ellenére nálam is van kupi, nem is kicsi néha, de nem fotózom le, mert nem szép, és inkább takargatom (meg eltüntetem...), mint hogy mutogassam. Attól még ott van, létezik, nem vagyok tökéletes, a lakásom sem az (sőt, az életem se), de nem gondolom, hogy meg kéne mutatni ezeket a dolgokat attól, mert jelen vannak. Nekem is van rossz napom, de nem kezdek el panaszkodni, hogy nekem most milyen rossz, egy képpel illusztrálva. A példák sora végtelen, nagyon sok olyan dolog van, amiről általában nem posztolunk.

Persze más kérdés, hogy a fiatalokban ez hogy csapódik le, akik még nem feltétlenül tudják ezt helyén kezelni. De ha én felrakom a kupit, a mosatlant, a rongyosra fújt orromat a nátha közepén, a lefolyt sminkem, vagy bármi egyéb mások által Instagramról hiányolt tökéletlenséget, attól vajon jobb irányba terelődik a fiatalok fejlődése? Kétlem. Szerintem nem (csak) ezen múlik.

Itt most természetesen nem a szélsőségekről beszélek. Tudom, hogy azok a fotók is elárasztják az Instagramot, amik a fényűzésről és a luxusról szólnak, amik sokak számára elérhetetlen életet mutatnak be, és ezáltal önbizalom hiányossá, megfelelési kényszeressé tehetnek embereket. Viszont ezek nem csak a tiniket fenyegetik, hanem mindenkit, aki egy kicsit is hajlamos rá, hogy alulbecsülje önmagát. És ők valószínűleg az Instagram nélkül is találnának okot arra, hogy feltegyék önmaguknak a 'miérteket', mikor összehasonlítják az életüket valaki máséval. Talán naiv vagyok, de a közösségi médiai platformok nem annyira bűnösek, mint sokszor állítják...

Nem minden arany, ami fénylik...

Ez teljes mértékben igaz az Instagramra. Minden tökéletesnek tűnő élet mögött ott vannak ugyanazok a hétköznapi problémák, mint mindenki másnál. De ahogy nem beszélünk egy vadidegennek a gondjainkról, a családi tragédiákról, a munkahelyi vagy párkapcsolati problémáinkról, így nem teregetjük ezt ki Instagramon sem, ahol többnyire vadidegenek nézegetik a profiljainkat. Szintén magamból indulok ki, de ha végignézek egy feedet, amin gyönyörű fotókkal van prezentálva egy "mintaélet", nem kezdem el a sajátomat rosszabbnak érezni, mert sejtem, hogy ott is ugyanúgy el vannak rejtve a hibák, a problémák, és minden olyan, ami csak az igazán szűk környezetre tartozik.

Ezt a véleményemet főként magánemberként fogalmaztam most meg, azt viszont itt is megjegyezném, hogy egy blogger/youtuber is ember. Nekünk is van magánéletünk, ami nem tartozik a nagyközönségre, még akkor sem, ha egyébként imádunk titeket, a követőinket, és elképesztően hálásak vagyunk nektek azért, amiért itt vagytok velünk, olvastok, kommenteltek, üzentek. Mindenki saját belátása szerint döntheti el, hogy mennyit enged látni a követőinek, de ezt minden esetben illik tiszteletben tartani.

- Orsi