Vidéki lányként már nagyon régen vágytam arra, hogy Budapestre költözhessek. Mindig is imádtam a várost. Viszonylag gyakran jártunk fent; vásárolni, programok miatt, családnál, vagy egyéb okokból. Mióta megvan a jogsim (azaz 6 éve) vezetni is mindig én vezettem, szóval számomra az itteni közlekedés is megszokott volt. Éppen ezért tudtam, hogy ha egyszer felköltözöm, akkor első perctől kezdve otthonosan fogok mozogni, és ezért sokkal jobban vágytam rá.

Gyerek koromban sokat költöztünk szüleimmel, több vidéki kis városban, faluban is éltünk. Ennek az volt az oka, hogy mindig oda mentünk, ahol a legjobb feltételek adódtak édesapámnak munka szempontjából. Az utolsó 10 évet egy Szolnok környéki kis faluban töltöttem, mielőtt Budapestre költöztem.

Valószínűleg azért vágytam ennyire a fővárosba, mert ott semmi nem volt. Egy igazi kihalt hely, de ez igaz a környező városokra és még Szolnokra is. Tudjátok, az a típus, ahol este 6 után nem látsz embert az utcán, se nyáron, se hétvégén. Szellemfalu. 😀 Teljes mértékben élhetetlen szerintem az a környék. Se infrastruktúra, se munkalehetőség, se normális szórakozóhelyek, se üzletek, semmi, de semmi nincs. Legalábbis olyan minőségben/mennyiségben, ami az én ízlésemet kielégítené.

Két éve aztán eljött a pillanat, a "kitörés" lehetősége. A főiskolai szakmai gyakorlatomat egy budapesti szállodában töltöttem, emiatt felköltöztem a fővárosba, és itt is maradtam. Persze nem volt kérdés, hogy maradok-e, semmiképp nem költöztem volna vissza.

Imádtam itt élni, a nyüzsgő várost, a fényeket, az épületeket, azt, hogy lüktet, hogy él. Aztán szép lassan megszoktam itt, és átment rutinba az életem. Ehhez nagyban hozzájárult persze az is, hogy nem vagyok egy társasági lény. Egy kezemen meg tudom számolni azokat az embereket, akik a barátaim és Budapesten élnek, és velük sem találkozom, napi-heti rendszerességgel. Sőt, van, akit félévente maximum egyszer látok.

Beszálltam a szokásos mókuskerékbe, ahol a munkából a tanulásba, a tanulásból pedig a munkába rohantam bele, erre idő közben ráment az egészségem is, és úgy telt el egy év, hogy észre sem vettem. Ebből aztán egy hirtelen jött kapcsolat rántott ki, ami környezetváltozást is hozott magával. Elköltöztem Budapestről.

Én, aki azt gondoltam, hogy Budapesten fogok megöregedni, családot alapítani, és soha sehol nem szeretek majd jobban lenni, a másodperc tört része alatt adtam fel mindent, ami a fővároshoz kötött. Persze utólag vitatható, hogy ez jó döntés volt-e, de miután hirtelen rávágnám, hogy "nem", mindig végig gondolom, és összességében azt gondolom, igen, jól tettem.

A kis liezon persze hamar véget ért, és ezután visszaköltöztem a fővárosba, de sokat tanultam ez alatt az idő alatt az emberekről és saját magamról is. És jó volt elmenni innen. Azt hittem, hiányozni fog Budapest, hogy két hét után rohannék vissza, de nem. Egy pillanatig sem éreztem, hogy nekem itt lenne a helyem, és azóta sem. Különös érzés úgy élni egy általad imádott városban, amit egykor az otthonodnak vágytál, hogy nem érzed magad otthon benne.

Ez talán változik, talán nem. Talán jön valami, ami miatt újra elkezdem azt érezni, hogy nekem itt a helyem. Persze továbbra is szeretem Budapestet, hiszen rengeteg jó oldala van. Ez nem azt jelenti, hogy már nem akarok itt élni, vagy rosszul érezném itt magam nap mint nap. Nagyon sok dolog van, ami miatt szuper itt élni, és nap mint nap örülök továbbra is, hogy budapesti vagyok, még akkor is, ha most a lelkem mélyén nem ez az otthonom. És ugyanilyen sok dolog van ami miatt nem jó a fővárosban élni, de ezekre a felköltözésem után nagyon hamar rájöttem, így nem mostanában fogalmazódtak meg bennem.

A poszt folytatása következik, melyben összegyűjtöm pontról pontra, hogy mi a jó a budapesti életben, és mik az árnyoldalai a nyüzsgő fővárosnak.

Írjátok meg kommentben, hogy ti hol éltek! 👇 Nagyon kíváncsi vagyok, ki honnan olvassa a blogot! ☺

- Orsi